Először rendelt ki ellenőrző biztost a GVH vállalatok közötti fúzióban.

Hat transzportbeton üzem eladását is előírta a Gazdasági Versenyhivatal a Duna-Dráva Cement Kft.-nek, hogy irányítást szerezhessen a Readymix Hungária Kft. felett. Az üzemek eladását most először felügyeli a GVH által kijelölt biztos – derült ki a versenyhivatal közleményéből.

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) 2015. november 2-án kötött szerződést a Readymix Hungária Kft., és a Readymix-szel egy vállalkozáscsoportba tartozó horvátországi vállalkozás, a Cemex Horvátország feletti irányítás megszerzésére. A tranzakció horvát piacra való részét még idén áprilisban megtiltotta az Európai Bizottság, mert káros versenyhatásokat állapított meg. A tiltás miatt a tranzakció magyar piacra vonatkozó része sem volt végrehajtható, ezért a felek visszavonták a magyar részre vonatkozó kérelmüket, a GVH pedig megszüntette az ezzel kapcsolatos eljárást.

A DDC július 13-án ismét bejelentette a magyar piacra korlátozott összefonódást a versenyhivatalnak. A tájékoztatás szerint a csoportnak két cementgyára, 29 transzportbeton üzeme és nyolc saját, aggregátum kitermelésére szolgáló bányája van Magyarországon. A Readymix 33 transzportbeton üzemmel, négy aggregátum-kitermelő bányával, valamint három burkolókőgyárral rendelkezik Magyarországon.

Káros lehetne a tranzakció

A versenyhivatal közleménye szerint a részletes vizsgálat során értékelték a tranzakció lehetséges versenyhatásait. A piacokról, a felek pozíciójáról és a versenyben betöltött szerepéről feltárt tények, valamint az elvégzett közgazdasági elemzés alapján Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Siófok, Székesfehérvár és Pécs körzeteinek transzportbeton-piacain állapították meg mindkét fél jelenlétét. A hivatal véleménye szerint ezeken a területeken a bejelentett összefonódásnak – korrekciós intézkedések nélkül – a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményező, az árak emelkedésével járó hatásai lennének.

A DDC vállalta az előírt üzemekben meglévő üzletrészek értékesítését, valamint további kiegészítő kötelezettségeket is teljesít. A GHV közleményéből kiderül: az összefonódás végrehajtásának feltételeként előírt leválasztás miatt először jelöltek ki ellenőrző biztost, hogy a hat hónapos leválasztási időszak alatt felügyelje a gyáregységek értékének, gazdasági életképességének megmaradását.

forrás:Privátbankár