Share A 15. emelet bontásánál tartanak a Magasháznál, eddig terv szerint haladnak Jó ütemben és a szerződésben vállaltaknak, illetve a hatósági előírásoknak megfelelően halad a pécsi Magasház bontása Építőipar júl 21
Share Gőzerővel építik a Dagály úszókomplexumot A héten már a második 27 méteres saroktorony is elkészül a 2017-es vizes világbajnokság központi létesítményéhez, Építőipar okt 16
Share KSH: augusztusban csökkent az építőipar termelése Ebben az évben először csökkent az építőipar teljesítménye augusztusban és 6,1 százalékkal elmaradt az egy évvel Építőipar okt 16
Share A Leier 2,1 milliárd forintból fejlesztett tavaly A győri székhelyű Leier Hungária Kft. 2,1 milliárd forintból bővítette kapacitását tavaly, a beruházással ötven új Építőipar febr 26
Share Együttműködés a Leier és GRAPHISOFT között Magyarország legnagyobb építőanyag gyártó cége, a Leier Hungária Kft. és a világ egyik legkedveltebb építész-tervező program Építőipar febr 15
Share Profilváltásra készül a Duna Aszfalt A hagyományosan mélyépítő Duna Aszfalt szerint az évtized végéig háttérbe szorulnak az útépítések, ugyanakkor a várható Építőipar febr 13
Share Jól ment az építőipar, de idén több kell Az ÉVOSZ alelnöke szerint jó évet zárt 2014-ben az építőipar Építőipar febr 13
Share Nőtt az EU-ban az építőipari termelés augusztusban Az euróövezetben és az Európai Unióban is nőtt szezonálisan kiigazítva az építőipari termelés augusztusban havi szinten Építőipar okt 24
Share Nőtt az EU-ban az építőipari termelés augusztusban Az euróövezetben és az Európai Unióban is nőtt szezonálisan kiigazítva az építőipari termelés Építőipar okt 19
Share Árverezik a Bechtel autópályaépítő Erdélyben hagyott munkagépeit A Kolozsvár közelében fekvő Tordaszentlászlón (Savadisla) nyilvános árverésen keresnek vásárlót az amerikai Bechtel útépítő társaság több Építőipar szept 18