A hagyományosan mélyépítő Duna Aszfalt szerint az évtized végéig háttérbe szorulnak az útépítések, ugyanakkor a várható pályázatok a magasépítési ágazatra vonatkoznak. Nem is csoda, hogy a csoport a Magyar Építő Zrt.-vel bővítette profilját

„Profilbővítési céllal vásárolta meg a nyolc vállalkozást felölelő, alapvetően mélyépítő Duna Aszfalt (DA) csoport a kifejezetten magasépítés-profilú Magyar Építő Zrt.-t. Egy tavalyi év végén készült piaci felmérés szerint a magasépítés területén további növekedés várható, míg az útépítési piac egyre szűkül” – tájékoztatta lapunkat Lehel Zoltán, a DA szóvivője, kiemelve, hogy az útépítési megrendelések szűkülésével csak a több lábon állás jelentheti a jövőt a Duna Aszfalt csoport számára. Az 1996-ban alapított DUNA ASZFALT Kft. 430 fős, de a cégcsoport összesen mintegy 600 embernek ad munkát. Amint Lehel Zoltán mondta, az útépítés a mélyépítő ágazat nehézipara, amely komoly eszközállománnyal rendelkezik. Közel egymilliárd forintba kerül egy aszfaltkeverő telep, amiből nyolccal rendelkezik a csoport, de betonüzemek is vannak. Ha ezeket nem akarják eladni, addig is finanszírozni kell a fenntartásukat, amíg ismét lendületet kap az útépítés, amint az a 2007 – 2013 közti időszakban történt.

A Teljes cikk itt olvasható

Fotó: zöldenergiavilág.hu