Erik_SchlangenErik Schlangen, a holland Delft Egyetem munkatársa egy olyan aszfalt vegyülettel állt elő, amely hő hatására “megjavítja magát”.

A mérnök a hagyományos aszfaltot fémforgáccsal vegyítette, így mikrohullámú hő hatására a felhevült fémelemektől az aszfalt megolvad és kitölti az útszakasz sérüléseit.

A laborban meggyőzően működő megoldás azonban a gyakorlatban kevésbé hangzik hatékonynak, hiszen az útszakaszok felhevítése nem igazán tűnik praktikusnak, sem költséghatékonynak. Schlangen azonban tervezett egy speciális járművet is, amely indukciót indít el az anyagban, ahogy elhalad felette.

Elképzelése szerint elég lenne négyévente így „gyógyítani” az áltata kifejlesztett anyagból készült utakat. A holland hatóságok felsorakoztak a mérnök mögött, becsléseik szerint Schlangen megoldásával az ország évi 116,5 millió dollárt takaríthatna meg. Magyarországon júniusi adatok alapján az országos útburkolat állapota csak a közutak 8,2 százalékán, 2553 kilométeren nevezhető jónak, megfelelőnek 6,5 százalék, míg tűrhetőnek 20,8 százalék minősül, a fennmaradó 64 százalék minőségéről pedig jobb inkább nem is beszélni. A probléma megoldására hazánkban is születtek tervek. Schlangen találmányát a TED konferenciáján is bemutatta.

A teljes cikk a hvg.hu oldalán olvasható

A hazai próbálkozásról szintén a HVG írt. :

Itt a megoldás a kátyú ellen, csak az útépítőlobbinak nem tetszik