Két rekordot is megdöntöttek útépítők Olaszországban: három hónappal a tervezett márciusi átadás előtt, karácsonykor felavathatták a szicíliai Palermót Agrigentóval összekötő úton létesített viaduktot, ám egy részét alig egy hét múlva le kellett zárni beomlás miatt.

Az olasz közutakat kezelő Anas vállalat múlt heti közleménye szerint a viadukt burkolata hat nap alatt több mint fél méterrel besüppedt.

“Megkérdeztem az Anastól, ki a felelős, ő fog fizetni mindent. Annak vége, hogy a hibáknak sosincs felelőse” – fakadt ki vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Matteo Renzi olasz kormányfő.

A hétfői olasz lapok szerint a december 23-án átadott útszakasz 13 millió euróba (4 milliárd forint) került, a beomlás a rosszul végzett munka, esetleg a területen gyakori földcsuszamlás számlájára is írható.

A gazdasági és pénzügyi minisztérium közölte: az utat december 30-án, a süllyedés első jeleire lezárták, Maurizio Lupi miniszter “hallatlannak és elfogadhatatlannak” nevezte az esetet.

Termini Imerese önkormányzata vizsgálatot indított, és csak a beomlás okainak tisztázása után kezdődik az út helyreállítása.

Forrás: MTI