A kutatás-fejlesztés és a duális képzés elősegítésére egyetértési nyilatkozatot írt alá a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) valamint a Lafarge Cement Magyarország Kft. képviselője pénteken Budapesten.


A dokumentum többek között rögzíti, közösen dolgoznak azon, hogy minél több hazai vállalkozás és oktatási intézmény részt vegyen a Lafarge cég képzési, innovációs és kutatás-fejlesztési programjaiban.
Az aláírást megelőzően Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar export és import egyaránt nő, bővül a belső kereslet, és mindez vonzóvá teszi a befektetők előtt az országot. A magyar építőipar növekedése kedvező piaci lehetőséget jelent a Lafarge cég számára, az átalakult magyar külgazdaság új háttérintézményei pedig – köztük a HIPA is – segítik a kormány keleti nyitás politikájának megvalósulását.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar export 79 százaléka az Európai Unióba irányul, 21 százaléka az unión kívülre, a kormány szeretné a keleti relációban a magyar külkereskedelmet növelni.
Ésik Róbert, a HIPA elnöke elmondta, hogy a világ egyik legnagyobb építőanyag-gyártó cége, a Lafarge hosszú távon tervezi magyarországi jelenlétét, és ez jó lehetőséget ad a hazai vállalatoknak a kutatás-fejlesztési programba, képzésbe való bekapcsolódásra.
Thomas Spannagl, a Lafarge közép-európai vezérigazgatója elmondta, hogy cégük a világ 62 országában 64 ezer munkavállalót foglalkoztat, a helyi szereplőkkel együttműködve dolgoznak. A Lafarge arra törekszik, hogy Magyarországon növekedjen a hazai beszállítók aránya – jelentette ki a vezérigazgató.
A cég vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar építőipar fejlődésében bízva hozták Magyarországra cementgyárukat. Abban bíznak továbbá, hogy a világ építőiparának termelése duplájára nő 2025-re, és azt is megjegyezte, hogy  fontosnak tarják működésük során a fosszilis üzemanyag csökkentését, a környezetvédelmet.
A HIPA tájékoztatása szerint a Lafarge-csoport, a világ egyik vezető építőipari alapanyaggyártója, 2013-ban 15,2 milliárd euró forgalmat ért el, intenzív kutatási tevékenységet folytat, az építőanyagok, valamint a gyártási folyamatok terén folyamatosan új innovációra törekszik.
A Lafarge Cement Magyarország Kft. 2011 júliusában kezdte meg tevékenységét, a Királyegyházán található cementgyáruk jelenleg 130 munkavállalót foglalkoztat, közvetetten pedig mintegy 300 embernek ad munkát. Az üzemegység a piacon elérhető legjobb technológiával és egyedülálló építészeti megoldásaival Európa egyik legmodernebb ilyen létesítményének számít, éves kapacitása maximálisan 1 millió tonna cement – közölte a HIPA.

Forrás: MTI