Autópálya helyett autóút épülhet Eszék és Pélmonostor között, mert Horvátországban bizonytalannak látják a Budapest-Eszék-Szarajevó-Ploce között tervezett autópálya sorsát.

A Vecernji List horvát napilap hétfőn azt írta, a horvát autópálya vállalat, a HAC az autópálya körüli bizonytalanságok miatt megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a Horvátországban megépítendő útszakaszokat olcsóbb, gyorsforgalmi utakkal helyettesítsék.
“Nem állunk el attól, hogy összekössük Szlavóniát és Baranyát, csak megvizsgáljuk a lehetőségét annak, hogy Eszéket Pélmonostorral, vagyis a magyar határral egy olcsóbb kivitelezésű úttal, ne autópályával kössük össze” – idézte a lap a HAC illetékesét.
Tavaly ezen az útszakaszon, Eszéktől a Zágráb felé haladó autópálya összekötő szakaszáig, 611 ezer autó közlekedett, amely 1,3 százalékkal több, mint 2013-ban volt, de még mindig kevés ahhoz, hogy a tervezett új útszakasz kifizetődővé váljon.
A bizonytalanság fő oka, hogy Bosznia-Hercegovinában nem készültek el a tervezett beruházások.
A HAC illetékese megemlítette, hogy több mint három év után lett kész az a 3,5 kilométer hosszú autópálya-szakasz, amely most összeköti a szlavóniai autópályát Bosznia-Hercegovina határával, de a hatsávos modern autóút a „vízben végződik”. A határon való átkeléshez szükséges Száva folyóra tervezett híd még nem épült meg. A tervezett “5C folyosónak” nevezett autópálya-útból Boszniában egy kilométer sem készült el.

Forrás: MTI