A Terrán cégcsoport mintegy 20 százalékkal, 5 milliárd 808 millió forintra növelte árbevételét

és 25 százalékkal több, mintegy 30 millió tetőcserepet értékesített az idei év első kilenc hónapjában 2014. azonos időszakához viszonyítva – tájékoztatta a cégcsoport az MTI-t kedden.
A közlemény szerint a beton tetőcserepek gyártásával és eladásával foglalkozó, magyar tulajdonú vállalatcsoport a növekedést elsősorban a Synus elnevezésű terméke népszerűségének, a cserepek garanciaidejének 30-ról 50 évre történő emelésének tulajdonítja.
Megjegyezték: a cégcsoport idei, egész éves árbevétele is várhatóan 20 százalékkal haladja meg az előző évit, amely 6 milliárd 638 millió forint volt.
A Terrán kitért rá, hogy a 2009-ben kezdődött válságot követően Magyarországon a környező országoknál drasztikusabban csökkent a lakásépítések száma. “Amíg idén Szlovákiában az újépítésű ingatlanok és a felújítottak aránya 50-50, addig Magyarországon 25-75 százalék” – tették hozzá.
Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezetője szerint az építőiparnak nagy lendületet adna a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellett párhuzamosan működő, államilag támogatott lakossági hitelek kamatköltségeinek csökkentése.
“A csok kiegészítésre szorul, jelenleg ugyanis nem terjed ki a lakásfelújításokra, így a tetőfelújításra sem” – fogalmazott.
Az ügyvezető arra számít, hogy 2016-ban itthon és külföldön is tovább élénkül a lakáspiac, a cégcsoport számára a legnagyobb fellendülést a jugoszláv utódállamoktól várja.
A Terrán vállalatot Mészáros Vilmos 1984-ben alapította a baranyai Bólyban, a cég 1997-től kft. formájában működik. A hat társaságból álló, 180 embert foglalkoztató cégcsoportnak Bólyban, Kunszentmiklóson és a szlovákiai Farkasdon működik termelőüzeme, gyártókapacitásuk együttesen 60 millió tetőcserép évente.
A termékeit 12 európai országban értékesítő, és árbevételének több mint a felét exportból szerző Terrán Kolozsváron, Eszéken és Szabadkán további telephelyeket tart fenn.
forrás: MTI