2010. szeptember 11., szombat, Teodóra

A döntőbizottságnál megtámadták az M3-as folytatására kiírt tendert

2010. január 25. hétfő
A Nemzetközi Vegyépszer Zrt. által vezetett, érvénytelen ajánlatot adó konzorcium a Közbeszerzési Döntőbizottságnál megtámadta az M3 autópálya folytatására kiírt tender eredményét - közölte az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.

A NIF január 22-én hirdetett eredményt az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. számú főút közötti szakaszának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárásban. A közbeszerzés nyertese a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó, érvényes ajánlatot benyújtó C-S-K-K 2009 Konzorcium lett. A konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., a tagjai pedig a Strabag Építő Zrt., a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., valamint a Kelet-Út Kft. A nyertes konzorcium nettó 31 milliárd 999 millió forintért vállalta a 34 kilométeres szakasz építését.

 

A felhívásra hat ajánlat érkezett, amelyekből négyet - érvénytelenségre hivatkozva - kizárt az ajánlatkérő. Az értékelés során érvénytelennek nyilvánított ajánlatot benyújtó M3—HCZ 2009 Konzorcium fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. A konzorcium vezetője a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., tagja pedig az OHL ZS a.s.
 

M7 autópálya a 70-es években



Get the Flash Player to see this player.

Cimkék