Újabb autópálya-botrány a láthatáron? |
| 2010. január 25. hétfő | |
|
Egy amerikai-török konzorcium nyerte el Koszovó első autópályájának megépítésére kiírt pályázatot. A vállalatot Albániában korrupciós ügyek övezik. A Balkan Insight hírportál tudósítása szerint Fatmir Limaj koszovói közlekedési és telekommunikációs miniszter hétfőn jelentette be, hogy a Bechtel-Enka konzorcium építheti a kis balkáni állam első autópályáját. A miniszter az autópálya várható költségeiről nem tájékoztatta a sajtót. Azt mindesetre tudni lehet, hogy az amerikai-török vállalat 600 millió euróért vállalta a 117 kilométernyi autópálya megépítését, mely Merdare településtől Morineig vezet, és ott rákapcsolódna az albániai Durres kikötőjéből induló autópályára. Az ezáltal létrejövő autópályarendszer biztosítaná Koszovó kijutását az Adriai-tengerre, és emellett sok százezer koszovói albán Albániába történő eljutását is megkönnyítené, mivel sok koszovói a "sasok földjén" dolgozik vagy tanul. A koszovói közlekedési és telekommunikációs minisztérium szerint 686 hektár földet kell kisajátítatni, és ehhez 50 millió euró áll a koszovói állam rendelkezésére. Szakértők szerint, akik nagyban az albán tapasztalatokra építenek, a kisajátítás rendkívül hosszű időt fog igénybe venni, és nem valószínű, hogy korrupciótól mentes lesz a procedúra. A Bechtel-Enka konzorciumot tavaly olyan vádak érték, hogy Lulzim Basha volt albán közlekedési miniszter befolyását igyekeztek felhasználni az albán autópálya-szakasz elnyerésének érdekében, és ez persze jelentős "anyagi ráfordítással" is járt: Ina Rima albán legfőbb ügyész szerint több száz millióval károsították meg az albán adófizetőket. |
Legutóbb felkerült cikkek
M7 autópálya a 70-es években
Get the Flash Player to see this player.





