2010. szeptember 06., hétfő, Zakariás
Bajba került a Lasselsberger Hungária
2010. január 18. hétfő

A Napi információi szerint a hitelező bankok megindították a felszámolási eljárást a Lasselsberger Hungária Termelő és Kereskedelmi Kft. ellen.

A hírt Márton Péter ügyvezető igazgató egyelőre nem kívánta kommentálni. Egyelőre nem ismert, mekkora adósságállományt halmozott fel a Magyarországon kilenc (kavics és homok) bányát működtető építőipari vállalkozás. A várhatóan felszámolás sorsára jutó cég jegyzett tőkéje 5,6 milliárd forint. Az osztrák Lasselsberger-csoport itthoni zászlóshajója 1995-től többször átalakult. A cég elsősorban ipari igényeket szolgál ki, ám a csoporttól nem áll távol a kiskereskedelmi építőanyag-forgalmazás sem. A csoport tulajdonosa az LB-Knauf építőanyag-gyártónak is, jóllehet ezt a Knauf családdal közösen birtokolja itthon a cég. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy az eljárásnak milyen hatása lesz a csoport többi tagjára, valamint a zászlóshajónak számító, december közepén pénzügyi nehézségekbe keveredett Zalakerámia Zrt.-re. A céget ugyancsak a bankok hozták nehéz helyzetbe, amikor decemberben felmondták a cég hiteleit és a számláit inkasszálták.

A Lasselsberger Hungária elsősorban útépítésekben vett részt nyersanyag-beszállítóként, de jelen volt több betonkeverő, illetve térkőkészítő üzemben is.